Itt ismeri meg Nora-t, aki észreveszi a fiú tehetségét, s felkéri partnerének a vizsgaelőadásához, mivel eddigi partnere lesérült. A film happy enddel végződik, Nora-t szerződtetik egy táncegyesületbe, Tyler pedig felvételt nyer a Művészeti Iskolába.

      A film színtere Baltimore, a Maryland-i Művészeti Iskola, ahova Nora jár, ahol a táncosok próbálnak, s ahol a vizsgaelőadásra is sor kerül. Fontos szerepet kap az utca is, mint színtér. Cselekménye egy-két hónap alatt játszódik. Előszeretettel használja a fiatalok körében használt szlenges kifejezéseket. Hűen ábrázolja a fiatalok mindennapjait, melyeket éppúgy kitölt a tanulás, mint a barátok s a bulik.

      Napjainkban játszódik, tükrözi a mai divatot. Megjelenik az utcai viselet: laza, bő gatyák, pólók, arany ékszerek, baseball sapka, edző cipő az utcán élő fiataloknál. A táncosok tánc közbeni viseletére jellemző a könnyed, kényelmes ruhadarabok, melyek megkönnyítik a mozgást. Nélkülözhetetlen kellékeik közül a tánccipő, mely lényegesen meghatározza a tánc műfaját. Ezen kívül a fiatalok divatos, színes ruhákat viselnek a mai kor divatja szerint.

      Meghatározó a zenei stílusok keveredése is. A Művészeti Iskolában folyik tánc, ének és zeneoktatás is. A film elején ezek bemutatásra kerülnek, miközben a zenei betétek egymásba folynak át, összehangolódnak. Először látjuk a balett-táncosokat, akik komoly zenére táncolnak. Majd felhangzik egy dallam elsőre csak egy hangszeren, egy hegedűn játszva, majd egy kisebb zenekar folytatja a dallamot. A komolyzene mellett fontos szerepet kap a mai kor pop zenei világa, hip-hop számok is uralják a filmet a komoly zenével párhuzamosan. A zenei aláfestés szervesen beépül a filmbe, nem érezzük azt, hogy elvonná a figyelmet a történetről.

      A tárgyak kamerától való távolsága mindig változik, nem csak egy nézőszögből követhetjük nyomon az eseményeket. Sok közeli képet láthatunk, mikor a kamera csak a főszereplőt mutatja, kizárva a többieket a képből. A néző csak őt látja, érzéseit, gondolatait fürkészheti. Gyakoriak a second plánok, más néven középképek. Ilyenkor a kamera egy kisebb csoportra közelít rá, például ha egy-egy rafinált táncmozdulatot akar megmutatni. A távoli képek az egész teret akarják bemutatni, összességében akarják közvetíteni a pillanatot. Ilyen képből láthatjuk a vizsgaelőadáson a táncteret is, nem hagy ki belőle semmit és senkit, hiszen célja, hogy egészében tárja a néző szeme elé a koreográfiát, s ne csak egységeket lásson. Totalplánban láthatjuk az iskolát is belülről, mikor a diákokat s a termeket mutatja be. A kikötőben játszódó jelenetben a kamera az egész tengert a szemünk elé tárja.

      A képszerkesztés, vágás segít szembeállítani Nora és Tyler világát, megmutatja a jómódú környéket, s a lepukkantabb helyeket, ahol Tyler lakik. Látjuk, hogy zajlik egy vacsora Tyler-nél, ahol a család és a gyerekek gyors kaját esznek, az asztal megterítésén nem fáradoznak, s mégis egy családias hangulatot teremtenek; ezzel szemben Nora-nál meleg ételt fogyasztanak egy szépen megterített asztalnál.

      A fénybeállítások is különbözőek. Az utcai élet, a feketék életének színtereinek bemutatásakor több a sötét árnyalat, a főbb események is legtöbbször este, az utcán történnek. Amint átlépünk a táncos világba, a színek élénkebbek s a fények is világosabbak. A kikötői jelenetben játszanak a legtöbbet a fényekkel, s a megvilágítással. Itt szerepet kap a naplemente, a narancs s a kék színek dominálnak, amikor az ég és a tenger találkozik egymással. A két főszereplőt a nap sugarai sejtelmesen világítják meg, rájuk árnyékot vetve emeli ki őket a képből. Az utolsó táncjelenetnél is előtérbe kerülnek a fények, színek használata. Domináns színek a piros és a kék. A táncosokat fények segítségével emeli ki a tömegből, a háttértáncosok pedig sötétebb megvilágítást kapnak.

      A kamera mozgását is érdekes megfigyelünk. Az előbb említett jelenetnél a kamera körbeforog, s mikor a szereplők forognak, a kamera is velük forog. Máshol pedig ráközelítéseket, zoomolást figyelhetünk meg, például a temető jelenetben. Messziről ráközelít a gyászoló tömegre a kamera. A táncjeleneteknél pedig van úgy, hogy a kamera alulról, szinte a földről veszi a táncosok lépéseit, máskor pedig felemelkedik a táncosok fölé, s azok egységét emeli ki.

      A történet kisebb konfliktusokban is bővelkedik, így izgalmasabbá, pörgősebbé teszi a történetet, fordulatot visz a cselekménybe. Mégsem irreálisak, nem nőnek túl az eseményeken, nem érezzünk őket életszerűtlennek. A film végén ezek a konfliktusok megoldódnak, befejezetté válik általuk a cselekmény.

      A filmet Anne Fletcher rendezte, aki maga is koreográfus, s a táncjeleneteket is ő koreografálta. Így a táncjeleneteken mutatkozik meg igazán művészete, kreativitása s tánctudása. Anne Fletcher kezdő rendezőnek számít, a Step Up az első filmje. Célja az volt, hogy megszerettesse a táncot az emberekkel, mindeközben ötvözve a hip-hop-ot a klasszikussal s így egy nagyon izgalmas filmet hozott létre.